VCS ismertető
argo001 2007.02.24. 15:33
2006. november 3... ettől a naptól kezdve Európában is lehetett kapni a következő olyan GTA-t, mely a Sony zsebkonzoljára, a nagy sikerű a PSP (PlayStation)-ra jelent meg.Ez a GTA a Vice City Stories. A főhősünk egy afroamerikai, aki a hadseregben szolgált mindaddig amíg a főnökének köszönhetően ki nem rúgták a katonaságból, Vic Vance, akit a Vice City elején lelőttek.A város arculata nem sokat változott, néhány épület pl.:az első szigeten található kórház melletti bevásárlóközpontot még csak épphogy elkezdték építeni.Most szinte minden ház fényesen ragyog este, hiszen '84-van és most minden ember neonőrült lett.Az ég most sokkal több színt tud megjeleníteni mint a sima VC-ben így például az este és az éjszaka közötti különbséget is észre lehet venni az égen.A grafika kifogástalan, PSP-n szebb lett, mint a Liberty City Stories - igaz ennek megvan az ára, a program néha eléggé beszaggat. A víz effekt sokkal jobb lett most már ki tudjuk fröcskölni a vizet a partra.A járművek száma is nőtt, így mostmár BMX-ezhetünk vagy jetskizhetünk!Vic mostmár tud úszni így nem kell félni a víztől (igaz nem úszhatunk korlátlan ideig).A szereplők közül némelyik ismerős lehet a sima VC-ből pl.:Lance Vance a testvérünk, viszont vannak új szereplők is pl.:Diego Mendez T-Bone Mendez testvére akit a SA-ból ismerünk.A küldetések kellemes hosszúságúak és változatosak.A mellékküldetések és remekek pl:Fuldokló embereket kell kimenteni a vízből, vagy tüzet kell oltani helikopterrel.A játék igaz nem az első az eladási toplistákon, de minden PSP-nek kötelező darab.
|