Myriad Islands mod teszt
argo001 2006.06.17. 17:30
Nagyon érdekes teszt!
Myriad Islands mod teszt
Igen érdekes helyzet állt elő manapság. A modok zöme még mindig a Vice Cityhez érkezik, a San Andreas-os placcra meg alig-alig. Ismét ilyen helyzet állt elő, egy olyan modot kell tesztelnem, amely VC-konverzió, de lesz SA-os része is.
A képek alapján egyből nekiugrottam letölteni a kiegészítést. Az utolsó napokban már-már hisztérikussá vált a várakozásom, hogy mikor kapok egy VC install cd-t, de hála Máténak és Gergőnek (még egyszer köszönöm nekik!), nemrég megkaphattam a hőn áhított lemezt, majd a szokásos setup után végre felrakhattam a MI modot is. Az első 15 percben még élvezetes volt a mod. Azután már nem…
Kezdjük az alapokkal: a MI mod teljesen ráépül a VC-re, szó szerint értendő, ugyanis teljesen megváltozik a város, az autók és épületek textúrái is. Egy hatalmas város helyett egy kicsit kapunk – vannak nagyon szépen kidolgozott részek, de vannak, ahol a füves parkokon kívül nem sokat találunk. Az első pofon itt ért engem – a város háromszor kisebb, mint Vice City keleti szigete! No nem baj, mentségére szolgáljon a készítőknek, hogy viszonylag sok épületbe be lehet menni ruhát vásárolni, autót venni, táncolni stb. Az autók gyönyörűen lettek lemodellezve, itt viszont minden elismerésen. A modellek még 640*480-as felbontáson is csillognak-villognak, 1024*768-ban pedig már szinte kiveri a szemünket a fény (azért a külső környezetre ráfért volna egy kis grafikai upgrade).
A mod másik jelentősége (lett volna) az izgalmas küldetések sorozata. Én örömmel kezdtem neki az első küldetésemnek, amit találtam (nem volt semmi sztori), de kb. 5 percen belül már majdnem sírva fakadtam. Enyhe kifejezés lenne azt állítani, hogy a küldetésekben nincsen semmi fantázia. Hát mondjátok már meg nekem, nem unalmas órákig néhány lépcsősoron bandatagokat gyilkolni? Legalább megoldhatták volna, hogy legyen benne némi csavarintás (pl. a haver helikopterrel visz az épület körül, vagy autós üldözések). A modban olyan küldetésekkel is találkozhatunk, mint pl. a kacsalövészet, a motoros időmérő verseny, vagy a rendőrösdi.
Úgy tűnhet, hogy szapultam a modot, pedig be kell vallanunk, azért nem olyan rossz. Sokáig lehet keveredni a városban, ráadásul megmaradtak a régi mellékküldetéses mókák is. Azért nem bántam meg, hogy újratelepítettem a VC-t – mod nélkül, nem tudom, srácok, nekem valahogy nem jött be a mod (a picit magas értékelés ellenére sem). Próbáljátok ki, hátha nektek bejön majd…
Alapötlet: 95%
Megvalósítás: 65%
Extrák: 80%
+ jó alapötlet
+ gyönyörű autómodellek
- kicsi a város
- unalmas, gyenge küldetések
Értékelés: 80%
|